Alomra szoktatás
2008.08.08. 17:48
Hasznos tanácsok
A görényünket már nagy valószínűséggel alomra szoktatva kaptuk meg a tenyésztőjétől, viszont új helyre kerül, új környezetbe, így a legtöbb esetben részlegesen, vagy akár teljesen is elveszítheti a szobatisztaságát, így nekünk kell újra megtanítani neki a helyes alomra járást.
Tudunk kell, hogy nagyon kevés görény lesz 100%-san alomtiszta, hiszen a menyétfélék családjába tartoznak, melyekre jellemző többek között, hogy az ürülékükkel jelölik meg a területük határait. Ezért történhet meg, hogy nagyon sok görény hiába szobatiszta, a bejárati ajtó elé akkor is szereti letenni a névjegyét:).
Alomtálca többféle is kapható:
-
Háromszög formájú sarok alomtálca kifejezetten görények számára árulják,ezt nem javasoltuk,ugyanis a görények nagy százaléka nem végzi bele a dolgát! Ilyet NE vegyetek!
-
Normál macskaalomtálca – ez mind a két nemnek megfelelő
-
Vadászgörények számára kifejlesztett, négyszögletes alakú, a ketrechez rögzíthető alomtálca – ez is megfelelő mind a két nemnek, de még elég ritkán kapható
A ketrecébe mindenféleképpen tegyünk alomtálcát és az általa legtöbbet használt helyiségekben is legyen minimum 1-1 alomtálca.
Az alomtálcát a ketrecben minden esetben érdemes valamilyen módon rögzíteni, mert a görik szeretik megnézni, hogy mi van alatta, mellette:). Amennyiben nem ketrectiszta a görényünk, akkor jó eséllyel nem a félretolt alomtálcába fogja a dolgát végezni, hanem a szabadon maradt ketrecsarokban.
A ketrecben előfordul, hogy az alomtálca használat mellett is piszkít össze-vissza.
Érdemes ilyenkor puha rongyokkal befedni a szabad területet. A görények a hálóhelyükre jó eséllyel nem piszkítanak, így ha hálóhelynek tekinti a ketrec többi részét, akkor nem fogja a dolgát ott végezni.
Ha több emeletes a ketrecünk, akkor érdemes szintenként is elhelyezni alomtálcát, mert a görények egy része, ha a felső szinten alszik, akkor nem fog lemenni az alsó szintre az alomtálcát használni.
Eleinte inkább több alomtálca legyen kinn, mint kevesebb – előbb-utóbb úgyis észrevesszük, hogy melyek azok, amiket kevésbé használ (azokat elvehetjük) és azokat, amelyeket gyakran.
A helyiségekben lévő alomtálcák alá érdemes újságpapírt tenni, mivel a görények dolguk végeztével „megtörlik a popsijukat” és ezt inkább az újságpapíron tegyék meg, mint a szőnyegen, szőnyegpadlón, parkettán.
A görények általában sarkokat, vagy falat választanak ki WC-nek, így ha van olyan sarok, amelyet nem szeretnénk görény-WC-ként viszontlátni, akkor oda tegyünk valamit (párnát, pokrócot, rongyokat stb) és akkor nagy valószínűséggel nem fog odapiszkítani.
Ébredés után minden esetben ürítenek, így addig ne engedjük ki a ketrecéből alvás után, amíg el nem végezte a dolgát – és persze ezt követően dicsérjük, jutalmazzuk meg.
Jellegzetes jelei vannak annak, ha „dolga van”: a farkát felcsapja és tolat. Ha ezt vesszük észre, akkor kapjuk fel és tegyük rá az első alomtálcára, ami a közelünkben van.
Az almot sose takarítsuk ki 100%-san, hisz ők is szagra mennek, ha teljesen kimossuk minden takarításnál az alomtálcát, akkor nem fogja tudni, hogy mire való.
Többféle alom kapható az egyszerűbb macskaalomtól a speciális görényalomig, a szagtalantól a szagosítottig. Próbáljunk ki többfélét – nézzük meg, hogy melyik az amelyik jól csomósodik, könnyen takarítható, nem szárad ki tőle a görényünk mancsa, árban is megfelelő és milyen a szagelszívó hatása – a szagosított almoknál figyeljünk oda, mert nem minden görény szereti, van amelyik bele sem megy, míg vannak olyanok, akik allergiás rohamot kaphatnak tőle.
Amíg pici a görényünk figyeljük, hogy nem túl magas-e az alomtálca pereme neki és be tud-e menni. Ha magas, akkor vágjunk ki egy darabot az oldalából, hogy könnyebben elérhesse.
Előfordulhat az, hogy a már szobatiszta görényünk, új görény érkezésekor „elfelejti”, hogy ő szobatiszta volt és apró ürülékdarabokat helyez el a lakás több pontján. Ez általában akkor történik, ha a két görény nem jön ki egymással és próbálják felüljelölni egymás területét. Ha „kibékülnek” vagy a másik görény távozik, akkor ez a viselkedés megszűnik.
Sokan megrémülnek attól is, hogy ivarérett hímjük elfelejti a szobatisztaságot és össze-vissza „pisil”. Ez nem sima pisilés, hanem így jelölik ki a területüket – ez a kellemetlen viselkedés Suprelorin implantátum beadása után /ivartalanítással megszüntethető.
Ha „baleset” történt, minden esetben erős tisztítószerrel mossuk fel a helyét, mert a görények orra nagyon jó és amennyiben később megérzik az ürülékük szagát, akkor újra oda fognak üríteni.
Ne alkalmazzuk a „beleverjük az orrát, hogy tudja, hogy nem szabad” technikát büntetésként!
A szobatisztaságot nem 1-2 nap alatt tanulják meg, így legyünk velük türelmesek és következetesek.
|